09/03/2026
Tudjuk, hogy még ott vagytok. És igen, nekünk is hiányzik. Ezért ha ti is szeretnétek, akkor megpróbálkozunk vele.
Mielőtt az utolsó ember is eltűnne a Föld színéről, aki még felismeri a betűket, meghívjuk őket egy kis afterezésre. Sőt, a minőségi firkálmányok mellett egy rendszeresen megjelenő podcastban fejet hajthatunk majd az egymás szavába vágás műfaja előtt, mint akkor, amikor még éltünk.
Mivel kedvtelésből történik, ezért azt csinálhatunk, amit csak akarunk, senki nem szólhat bele semmilyen irányból. Egy nyeszlett kis bulisarok lesz a világban, ahova bármikor behúzódhatsz szórakozni egy jót, ha már a széteső világ zaját te sem bírod elviselni. Itt megtalálsz régi ismerősöket, akiknek ma is viszket az írói vénája, vagy a szóbeli mondandója értékesebb, mint az általa megtört csend. Nem feltétlenül gépszagú lesz ez a hely, szóba kerülhet bármi más téma is. Ami biztos, hogy nem a mennyiség lesz a cél, hanem a minőség, mert ebben az AI által elárasztott, eldobható világban ez erősen hiánycikk lett. Nem várható minden nap új anyag, mert nekünk is csak 24 órából áll egy nap, de amikor megjelenik valami, az olyan lesz.
De ne feledjétek, ti is kelletek a mókához, mert batyus lesz a bál, és mi rögtön a legértékesebbet tesszük bele, a szabadidőnket. Cserébe örömmel vesszük a figyelmedet, és ha hozod az ismerőseidet, akikkel fizettek nekünk havonta néhány liter benzint, mert annál nincs biztatóbb visszajelzés. Emellett a lájkokkal, megosztásokkal való vállveregetéseket is szeretni fogjuk!
A helyszínek, ahol már most nyitva vannak a kapuk és várunk titeket:
https://www.facebook.com/szivosorinfo
https://www.instagram.com/szivosorinfo/
A honlapunk pedig ez volna, tedd a kedvencek közé, mert március 25-től meg fog telni élettel:
https://szivosor.substack.com/
És ahol örömmel vesszük a biztató támogatásokat, amint láthatod, nem a lehúzás a cél, és persze szabadon is eldöntheted, mennyivel szállnál be a buliba:
https://www.donably.com/szivosor
Külföldről itt tudod megtenni:
https://paypal.me/szivosor
A honlapon is lesz lehetőség kommentelésre, úgyhogy regisztrálj a substack-re! Így hírlevél formájában is értesülni fogsz majd a megjelenő firkálmányokról.
Mi már készülünk, az addig elkészült cikkek március 25-től fognak élesedni az oldalon, és előtte, péntek 13-tól pedig elkezdjük kirakni a szerzők bemutatkozásait. Senki sem magáról írt, úgyhogy a hangulat garantált.
Ne feledd, az oldal neve Szívósor! Olvass. Hallgass. Nincs fals.