17/02/2021
Hajnali háromkor az ébresztő parancsol idő van,menni kell. Odakint még alszik a világ. A busz fagyosan várja a műszak kezdetét, a motor felbőg ,kályha begyújt. Unottan és álmosan morog...megint menni kell. Az utat néhol még az őzek uralják,ijedten futnak szanaszét ,mikor a fényszóró fénye kettévágja az éj sötétjét.
A madarak is alszanak még,nem gondolnak a közelgő tavaszra,tudják azért még messze van. Tollukat felborzolva pihennek a fákon.
Az állomáson már nyüzsgés fogad. Nyitva a piac,nagymama sietve húzza kerekes táskáját,
a melós álmosan elballag a munkahelyére.
A dugattyúk megállnak,ahogy a gyújtást elveszi az ember. Csend van. Egy olyan csend,amiben minden benne van.
Forró kávé ,egy-két baráti gondolat és újra indul a menet. Rohan az idő,rohan a busz. Megállóba be, megállóból ki. Minden percben rizikó.
De mi azért még álmosan és fáradtan is vigyázunk rátok! Még akkor is,ha nem köszöntök felszálláskor. Még akkor is,ha mérgesen néztek ránk,ha késünk. Még akkor ia,ha dühösen vágjátok zsebre a visszajárót a jeggyel együtt és otthagyjátok a padlón távozás után. Sőt még akkor is ,amikor szemeteltek...mi akkor is vigyázunk rátok!
