Horváth Krisztina Photography - HKphoto

Horváth Krisztina Photography - HKphoto A világ az én objektívemen keresztül. Amatőr fényképészként, lépten-nyomon megörökített fotóim bemutatását szolgáló oldal.

Főbb témák: Természet | Táj | Virág | Makró | Csillag | Timelapse | Portré 2011-ben, egy osztálykirándulás alkalmával ragadott magával a fotózás, akkor még a család fényképezőgépével. Autodidakta módon, egyedül kezdtem űzni új hobbimat, amit olyan komolyan gondoltam, hogy egy évvel később megkaptam első kompakt fényképezőgépemet, egy Fuji FinePix S2950-et. Mindig is a természetfotózás állt hozzám

a legközelebb, ami főként makró és tájképek készítésében nyilvánult meg.
2016-ban megvettem első tükörreflexes fényképezőgépemet, egy Nikon D5200-at. Ez év júniusában került kiállításra első fotóm, egy amatőr fotópályázat által, majd októbertől kezdve két fényképem díszítésként szolgál, a nyirádi Művelődési Házban, szintén egy pályázat által.
2017-ben kiválasztásra került, az Esterházy - kastélyról készült légifelvételem, mely így, egy 2018-as naptár borítóoldalán és belsejében is helyet kapott.
2019 óta érdeklődöm a retro objektívek iránt melyek sajátos színvilága és egyedülállósága hamar magával ragadt. Azóta, legszívesebben ezeket használva készítem el képeimet. Manapság mindenfajta irányba próbálok belekóstolni (portré, városkép, csillag stb.), hogy idővel megtaláljam a hozzám legközelebb állót, amiben maradandót alkothatok. Eszközök:
Nikon D5200 fényképezőgép
AF-S DX NIKKOR 18-55mm f/3.5-5.6G VR objektív
Helios 44-2 58mm f2 objektív
Pentacon 135mm f2.8 objektív
Tokina atx-i 11-16mm f/2.8 cf objektív
M42 közgyűrűsor
Manfrotto Element traveller nagy állvány
Infrás távkioldó

11/12/2024
Best of 2021 📷Portré 👩
04/02/2022

Best of 2021 📷
Portré 👩

Best of 2021 📷Portré 👩🏼
29/01/2022

Best of 2021 📷
Portré 👩🏼

Cím

Sopron
9400

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Horváth Krisztina Photography - HKphoto új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Horváth Krisztina Photography - HKphoto számára:

Megosztás

Kategória