13/03/2026
Legendák, mesék, történelem
II. rész
Villányi András folytatja a kutatást
Legutóbbi beszámolónkat ott hagytuk abba, hogy Villányi András fotóművész, aki nemcsak a kutatómunkában fáradhatatlan, hanem előadásain keresztül az ismeretterjesztésben is, Arany János versével bizonyította, mekkora hatása volt (és van) a zsidó történelemnek és a hozzá kapcsolódó legendáknak a világ különböző tájain, így Magyarországon is. A Hunyadi téri Generációs Klub és a Hegedűs Gyula utcai Héber Imre Idősek Klubja közössége mindig örömmel várja a fotográfus előadásait.
A folytatásban a történelem és a legenda összefüggéseiről és a Szentírásban is olvasható tragikus, mégis felemelő, katartikus hatású élettörténetekről hallhattunk.
Idegenkedés az ismeretlentől
A legendák szerzői nem szeretik az ismeretlent, megpróbálják kikutatni azokat az eseményeket, esetleg adatokat, amelyekről nem beszél a Szentírás. Ha a bibliai elbeszélés nem tartalmaz neveket és időpontokat, a legendákban ezek kiegészülnek és gyakran történelmi eseményekké alakulnak. Például az aggáda Bábel tornya építőjeként Nimródot nevezi meg, aki azt mondja a népnek, hogy menjenek fel az égbe, mert “Örökké a való Istenünknek csak ott van hatalma felettünk”.
Ezek a versek a hit és a megváltás elvárásait hangsúlyozzák, ami a megváltás és a kegyelem alapját képezi úgy, hogy a hit által történő üdvözülés mindenki számára elérhető, aki az Istenhez beszél és kiált.
A sasokkal való égbe repülés is ismert a görög mitológiában, a sasokkal való repülés megjelenése az álmokban az erő, a hatalom, a szabadság és a függetlenség szimbóluma volt.
A testvéreit kereső József találkozik az úton valakivel, az aggáda tudja, hogy Gabriel arkangyallal, amikor az álmok emberének közeledtekor az egyik testvér azt mondja a másiknak: öljük meg őt. A legenda azt is tudja, hogy ezt Simon mondta Lévinek. A Szentírásban egyetlen egyszer szerepel az egyiptomi fáraó leányának neve, Bitja (I. Krón. 4, 18), aki megmentette Mózest.
A Széder Olám Rabba (Nagy Világrend), a 2. század körül keletkezett, héber nyelvű kronológiai mű, amely a világ eseményeit sorolja fel, a világ teremtésétől Nagy Sándor koráig, a zsidóság életének időrendi kérdésével foglalkozott. A Szentírásban található versek segítségével számos esemény időpontját mutatta ki. Kiszámította, hogy Izsák 37 éves volt, amikor édesapja fel akarta áldozni. Azt is megállapítja, hogy Mózes Adar hónap 7-én született és halt meg. Kutatja bírák, királyok és próféták működésének idejét, és megállapításait gyakran a mai biblia tudomány is alátámasztja.
Nagy Sándorhoz kapcsolódik az a talmudi legenda, mely szerint egyik győzelme után Palesztina felé tartott, és Simon Hacaddik főpap díszruhában ment eléje. Nagy Sándor meglátva őt, leszállt kocsijáról és meghajolt a főpap előtt. Kíséretének azzal a magyarázattal szolgált, hogy ez a képmás folyamatosan előtte lebeg harcaiban. Győzelmeiben mindig az ilyen látvány segítette. A főpap előtti meghajlása a zsidóság iránti tiszteletét és megbecsülését fejezte ki.
Nagyon érdekes, hogy hasonló hun legenda maradt fenn Attiláról: amikor Róma előtt állt, az elébe vonuló I. Leó pápa mellett meglátta Péter és Pál apostolokat kivont karddal, s a látvány hatására csapatainak visszavonulásra adott parancsot.
Nyilván mindkét történet a legendák világába tartozik, és az elbeszélés hőseinek nagyságát, jelentőségét tükrözi.
Eszmények a legendák világában
A legendákból a zsidóság erkölcsi kérdésekről vallott felfogása is megismerhető - mondta Villányi András, és ennek bizonyítására több példát is felsorolt.
Elsőként a Hadrianus császár idején (i.sz. 117-138) vértanúságot szenvedett 10 zsidó történetét mondta el. A zsarnok császár megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását, a Tóra tanulmányozását és tanítását, valamint a papok felavatását is. Mivel ezek nélkül vallási kérdésekben nem lehetett dönteni, ezek a tilalmak a zsidó élet rendjének felborulásával fenyegetett. A zsidóság vezetői azonban nem riadtak vissza a rendelkezésektől, és életük árán is hűek maradtak zsidóságukhoz. Lelkükben mélyebben gyökerezett a zsidó vallás szeretete a legerősebb zsarnoki hatalom döntései ellen. Az ilyen történetek a liturgiában is helyet kaptak, például az engesztelőnapi muszafban és a tiso beavi imákban. A 10 mártírról szóló megemlékezést egyes tudósok a legendák világába sorolják, mások viszont történeti valóságot látnak benne.
Vértanúságuk történelmi valóság, az elbeszélés részleteiben viszont találkozunk legendai elemekkel, a nép lelkéből fakadó igazságok hű kifejezőivel.
A 10 talmud bölcsnek a 10 törzs József eladásával elkövetett bűnéért kellett bűnhődnie. Etikai gondolat, hogy Izrael fiai felelősek az egyik vagy másik tettükért.
A zsidó bölcsek közül R. Simon és R. Jismael szigorú önfegyelmére, erkölcsi komolyságára utal, hogy a kis bűnért is jogosnak vélték a legnagyobb szenvedést. A vesztőhelyen mindketten azért könyörögtek a hóhérnak, hogy elsőként végezzen velük. Amikor a sorsolás következtében R. Simon feje hullott előbb a porba, a hű barát felkiáltott:
Oh szent száj, oh hűséges/ száj, amely/ annyi gyöngyöt és drágakövet adott,/ jaj, hogy téged porba rejtenek, jaj,/ hogy nyelved porral telik meg.
Amikor R. Akiba értesült társai haláláról, tanítványainak azt mondta: Nagy büntetés száll a világra és ettől akarta az Isten megkímélni, ezért vette őket magához.
R. Akibát a rómaiak a nemzeti felszabadító mozgalom vezetőjének tekintették. R. Akiba ettől függetlenül félelmet nem ismerve, prófétai bátorságának rendíthetetlenségével vette ki a részét. Barátja, Pappus b. Jehuda figyelmeztetésére egy mesével válaszolt: A róka elment egy folyó partjára, látta, hogy mennyire nyugtalankodnak a halak a háló láttára, csalogatni kezdte őket: gyertek szárazra, éljünk itt barátságban, amint együtt éltek a mi őseink is, de a halak elutasították a ravasz tanácsot. A vízben van a mi életterünk, ott sem vagyunk biztonságban, hát még ott a szárazon, biztos halál várna ránk. A mi életelemünk a Tóra - tanította R. Akiba, - ezenkívül nincs számunkra más élet. Nem sokkal később elfogták. Miközben a vesztőhelyre vitték, ő a “Semát” mondta. Testéről vasfésűkkel tépték le a bőrt, még fájdalmat sem érzett, és tovább folytatta imádságát. Egész életében arra vágyott, hogy teljesíthesse az Írás szavát: Szeresd az Örökkévalót egész lelkeddel ( életeddel), ez azt jelenti, ha még elveszik az életünket, akkor is Őt szolgáljuk. Most pedig, hogy alkalom van rá, ne teljesítsem? Az echod - egyetlen - szóhoz jutva már csak halkan elnyújtva bírta kimondani, és ennél a szónál elszállott a lelke.
Hűsége miatt életével fizetett R. Chanina ben Teradjon is. Elfogatásakor nyugodtan válaszolt a vallatásnál: Isten parancsolja így lelkemnek. A poroszlók tóratekercsbe csavarták, és szívére nedves gyapjút erősítettek, hogy a kínok tovább gyötörjék. A lángok közepette is tanította tanítványait: A pergamen elég, de a betűk égbe szállnak.
Ebben az elbeszélésben bizonyos részeket nyilván költői kéz alakította, de belső tartalma és a lényege mégis a valóságot, a történeti igazságot tartalmazza. A testet elpusztíthatják, mivel az ember mulandó, de a betűk az égbe szállnak, Isten igéje örök, az igazságot és a szellemet tanítja, elpusztítani nem lehet.
Jellemző, hogy a vértanúk mindegyike bűnt tulajdonít önmagának, így indokolja meg a szenvedését. A bűnben alapot nyer, mint javítóeszköz, a fájdalom. A legenda egy álom, amely hasonlít a valósághoz, de az átéléseket felnagyítja. A zsidó legenda, amely eszmeisége és az áldozatos hithűség kifejezője, a zsidóságban gyökerező erkölcsi értékének egyik legigazibb és leghatásosabb kifejező módja.
Végül a munka és a művészet a zsidóság számára kiemelkedően fontos összefüggéséről szólt az előadó: egy legenda szerint 900 évvel ezelőtt a történet hőse egyik útján egy kézimalommal bajlódó nő énekére lett figyelmes. (Ezt a történetet Gellért püspökről is feljegyezték, aki a magyarok énekét vélte hallani a kézimalmot hajtó szolgálólány munkát kísérő dalában.) Megkérdezte kísérőjét:
- Mondd Walter, mi hajtja a malmot, a művészet vagy a munka?
- Mindkettő atyám, a művészet is, meg a munka is.
- Micsoda különös dolog - feleli, - ahogyan az ember a táplálékát biztosítja. Ha nem lenne művészet, ki tudná elviselni a munkát? Halandó létünknek két sarokpontja és összetevője van: a munka és a művészet. Az örök emberit kőbe faragni munka, mégis ennek az isteni sugárzása a művészet. Küzdelem a létért: a munka, küzdelem az elérhetetlen válaszokért, a művészet. A szükséges előteremtése a munka feladata. Boldogságot varázsolni a munka által, a művészet. Mindkettő fénye vagyis a munka és a művészet, az örök zsidóság szimbóluma: a gyertya lángja.
Rojkó Júlia
