31/08/2026
Ma van az Édesanyám névnapja…🪽🕊️
(jah…igen….valóban rég volt személyes poszt..)
A nyár utolsó napja.
Régen ilyenkor mindig együtt ünnepeltünk. Legtöbbször itt, a Balatonnál, a családi nyaralóban. A nyaraló már nincs meg. Anyukám sincs már itt.
Igen,tudjátok..a várandósságom közepén ment el.
A lecsó illata sem csábít a teraszon az asztalhoz.
Édesem..
Mindig izgult hogy ne legyen túl olajos,mert akkor reklamáltam,mivel persze mindig mindig mindig fogyóztunk..kisebb nagyobb sikerrel felváltva.
Ma mégis eljöttem a kislányommal.Ide, a kis “titkos templomunkhoz”…
Cicó holnap elkezdi az óvodát, ma az utolsó szabadnapja. Furcsa, mennyi minden fér bele egyetlen napba. Mennyi emlék, mennyi hiány, mennyi szeretet.
Amúgy…ez a templom,ami talán a legszebb templom, ahol valaha jártam. Vagy lehet, hogy csak a gyerekkori emlékeim teszik azzá.
A fák között még mindig ott voltak a padok. Két kis toboz jelzi, melyik volt a mi kedvenc helyünk.
Annyiszor jöttünk ide biciklivel. Gyümölcsös sört ittunk, nevettünk, és csak tekertünk a Balaton mellett. Néha hallom a kacaját. Ahogy nevetett. Ahogy megelőztem.
Soha egyetlen Nő nem tudott úgy nevetni, mint Ő..Olyan csengőn, olyan felhőtlenül…..
Az anyák napi kis könyvecske is még mindig ott van a kereszt alatt,amit májusban vittem neki. Az eső kicsit megviselte, a lapjai megfakultak, a borítója megdagadt. De nekem ugyanolyan gyönyörű, mint azon a napon, amikor odatettem.
Örülök, hogy senki nem bántotta. Hogy még mindig ott van.
Kicsordul a könnyem.
Macskacicó megkérdezi a kis saját nyelvén..
– Miért vagy szomorú “Anyus”?
– Mert hiányzik az anyukám….
Mereng…Magára mutat..
– De én itt vagyok.
És felnevet.
Én pedig egyszerre sírok és mosolygok.
Talán ilyen furcsa az élet.
Ami a legjobban fáj, sokszor ugyanaz, ami a legszebb benne?
Mindig hozok haza onnan, a templomtól egy újabb kis tobozt emlékbe. Ma is leültem a fák alá,és elkezdtem nézegetni, válogatni.
Közben a Cicó két ujjal rajzolni kezdett a homokba.
Lehet, hogy már csak én látok bele túl sokat… lehet, hogy a szívem szeretné ezt látni. De ahogy felé fordítva néztem a rajzát, nekem egészen olyan volt, mint Szűz Mária.
És abban a pillanatban valamiért azt éreztem, hogy talán Nani is itt van velünk.
Talán csak egy pillanatra. Talán csak bennem.
De jó volt így.Mindegy is, hogy igaz is, vagy hamis…Nekem Nanis❤️🩹
Minden változik. Folyamatosan. Egyik pillanatban még valami természetesnek tűnik, a másikban pedig már emlék.
És talán éppen ezért nem szabad mindig arra várnunk, hogy majd egyszer lesz időnk.
Menjetek el.
Üljetek le arra a padra.
Igyatok meg egy kávét valakivel, akit szerettek.
Menjetek biciklivel a Balaton körül.
Nevessetek hangosan, oly mindegy ki hallja..
Készítsetek fényképeket akkor is, ha csak telefonnal. Nem baj, ha nem tökéletesek…sőt.Én is most ezt tettem ,és közben csak hallgattam a csendet.
Mert egyszer ezek a képek lesznek azok, amikhez vissza akarunk majd térni.
Készítsetek emlékeket.
Ne csak fényképeket.
“Kezdjetek el élni.
Hogy legyen mit mesélni…”
Boldog névnapot, Nani….🤍
Hiányzol❤️
