Tizenéves koromba kezdődött minden, amikor apukám kezembe nyomta egy nyaraláson a régi fényképezőgépét. Olaszországban sok szép, és csodás épület, és tér van. A legtöbb képet Velencében csináltam. Ekkor lettem végérvényesen szerelmes a fotózásba. Ezért hazaérve már gyűjtöttem is egy kicsit korszerűbb gépre. Az első gépem egy Nikon volt, filmes. Minden pénzem előhívásra és filmre ment el. És ha már
így beszereztem egy gépet elmentem egy fotós tanfolyamra is. Sok hasznos dolgot tanultam, de egyet nem. Spórolni a képkockákkal. Első fotós sétánkon már a Vár lábánál elfogyott a film a gépemből, miközben a többiek még azon gondolkodtak, hogy mit is kéne fotózni. De igazából nem szerettem azokat a képeket, amikbe bele lehet magyarázni dolgokat. Pl ez a kép azt sugározza, hogy milyen sötét az emberi lélek...blablabla....az embereket jobban szerettem fotózni. Szegény barátnőmet sokat nyüstöltem, hogy menjünk ki a Szigetre fotózni...bocsi utólag is. Aztán kezdtek elérhető árba kerülni a digitális gépek, és persze, hogy kellett. Meg is vettem a mostani gépem egy Canon-t. A kutyák fotózása saját kutyáimmal kezdődött a többi meg már jött magától. A legjobban őrző-védőt szeretek fotózni, és nagyon örülök, ha olyan pillanatot kapok el, amire mindenki csak így reagál úúúúúúú!!!!!
