14/05/2026
✨Sokan a mai napig meglepődnek, amikor meglátják, hogy a gép mellett két fiatal lány áll, akik ráadásul testvérek. Bármennyire könnyűnek tűnik kívülről, a selfiegépezés messze nem csak abból áll, hogy mosolyogva átadjuk a képeket.
Cipelünk, pakolunk, lépcsőzünk, emelünk, szerelünk, utazunk, technikai problémákat oldunk meg és valljuk be, ennek a része nem mindig leányálom.😁 Van, hogy a 4. emeletre kell felcipelni mindent lift nélkül vagy éppen 2 kilométerrel arrébb találunk csak parkolót és indulhat a többkörös pakolás.💪🏼
Az elején még ketten is alig tudtuk feltenni a gépet, ma pedig már van olyan, hogy egyedül kapjuk le pillanatok alatt. És igen… a technika ördöge tényleg létezik.😈 Az első időszakban szinte minden rendezvényre jutott valami váratlan helyzet, amit ott, helyben kellett megoldanunk, miközben kilométeres sor állt a selfiegép előtt, mellettünk pedig max hangerőn szólt a zene. Akkor még izgultunk, ma már szinte rutinból kezeljük ezeket a pillanatokat.
Az évek alatt rengeteget tanultunk, nemcsak a technikáról, hanem kitartásról, türelemről és arról is, milyen jó érzés együtt végigcsinálni mindent. 🤍És bármennyire fárasztó is egy-egy nap, amikor látjuk azt, hogy mennyi emléket visztek haza magatokkal vagy kapunk egy kedves szót számunkra idegen emberektől, mindig tudjuk: ezért éri meg csinálni.✨
Köszönjük a képet ❤️