Csabe_

Csabe_ Anyukám vattacukor volt, apukám plazma tévé, találkozásuk után 9 hónappal jöttem én: nagyképű cukorfalat Csabe

Üdvözöllek a Facebook oldalamon, amely immár több mint négy éve az életem nyitott naplója. Itt minden pillanatomat megosztom Veled – a felhőtlen örömöket, a csendes szomorúságokat, a szívből jövő nevetéseket és a mélyebb gondolatokat egyaránt. Saját készítésű fotóimmal, videóimmal és tartalmaimmal mesélem el a történetemet, amit nem csak itt, hanem az összes közösségi platformon követhetsz. Ez az

én világom, ahol az őszinteség és a kreativitás találkozik: egy hely, ahol megmutatom, ki vagyok, mit érzek, és hogyan látom a körülöttem lévő világot.
Örök gyerek vagyok és maradok – ezt a mottót hordozom a szívemben –, és hiszem, hogy aki ismer, elismer. Gyere, tarts velem ezen az úton, nézzük meg együtt, mit hoz a holnap, és inspiráljuk egymást a mindennapokban!

Pontosan egy évvel ezelőtt, ilyenkor éltük át életünk egyik legmegalázóbb és legembertelenebb időszakát. Nemcsak engem é...
14/06/2026

Pontosan egy évvel ezelőtt, ilyenkor éltük át életünk egyik legmegalázóbb és legembertelenebb időszakát. Nemcsak engem érint***ek a történtek, hanem Ádámot és a két szeretett cicánkat is, akik ugyanúgy velünk együtt szenvedték végig azt a poklot, amelyet mások okoztak nekünk.
Az a hely, amelyet otthonnak hittünk Dél-Olaszországban, egyik pillanatról a másikra rémálommá változott. Minden előzetes figyelmeztetés, egyeztetés vagy emberi szó nélkül először elzárták a vizet, majd lekapcsolták az áramot. Olyan alapvető dolgokat vontak meg tőlünk, amelyek nélkül lehetetlen normális körülmények között élni. Nem törődtek azzal, hogy ketten élünk ott, és azzal sem, hogy két ártatlan állat is velünk van, akik semmiről sem tehettek.
A megaláztatás azonban itt nem ért véget. Egy nap arra lettünk figyelmesek, hogy egyszerűen leszerelték az apartmanunk ajtaját. Nem kaptunk előzetes értesítést, nem kaptunk lehetőséget arra, hogy emberi módon rendezzük a helyzetet. Egyértelművé tették számunkra, hogy azt akarják: tűnjünk el minél hamarabb.
A történet egyik legfájóbb része, hogy mindebben jelentős szerepe volt egy Dél-Olaszországban élő magyar hölgynek is. Amíg haszna származott belőlünk, addig minden rendben volt. Amikor azonban már nem voltunk számára érdekesek vagy hasznosak, rosszindulatúan ellenünk fordult, és mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse az életünket. Talán ez fájt a legjobban. Az ember azt hinné, hogy külföldön a honfitársak összetartanak, segítik egymást, főleg akkor, amikor valaki nehéz helyzetbe kerül. Mi azonban ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk meg.
Nem csupán anyagilag próbáltak tönkretenni bennünket, hanem emberi méltóságunkban is megaláztak. Kiszolgáltatott helyzetbe kerültem Ádámmal és a cicáinkkal együtt egy idegen országban, távol az otthonunktól, távol azoktól az emberektől, akik segíthettek volna. Az az álom, amelyért éveken át dolgoztunk, amelyért feladtunk egy korábbi életet, napról napra omlott össze a szemünk előtt.
A mai napig nehéz visszagondolni arra az időszakra. Nem azért, mert legyőztek volna minket, hanem azért, mert megtapasztaltuk, hogy egyes emberek milyen kegyetlenek tudnak lenni, amikor már nincs szükségük valakire. A sebek talán idővel halványulnak, de az emlékek örökre velünk maradnak.
És ami a legszomorúbb: ez még csak a kezdet volt. Az igazán nehéz időszak csak ezután következett…

12/06/2026

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki időt szánt arra, hogy elolvassa a történetünket, az IGAZ történetünket, amely Calabriában játszódott, és amely örökre része marad az életünknek.
Sokan kérdezték tőlünk az évek során, hogy miért vágtunk bele egy ilyen hatalmas kalandba, miért hagytunk magunk mögött mindent, ami addig az életünket jelent***e. A válasz egyszerű: mert hittünk benne. Hittünk az álmainkban. Hittünk abban, hogy létezhet egy szebb, nyugodtabb, boldogabb élet. Nyolc éven keresztül jártunk vissza Calabriába nyaralni, megszerettük a helyet, a tengert, a hangulatot, az életérzést. Egy idő után már nem csak nyaralóhelyként tekintettünk rá, hanem úgy éreztük, hogy ott szeretnénk élni, ott szeretnénk felépíteni a jövőnket.
Sokan hittek bennünk. A családom, a barátaim és azok az emberek, akik végigkísérték az utunkat. Mellettünk álltak akkor is, amikor mindenünket feladtuk azért, hogy megpróbáljuk megvalósítani azt, amiről régóta álmodtunk.
Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor valaki azt állítja, hogy a történetünk nem igaz, hogy csak kitaláció vagy „fake sztori”. Nem kívánok senkivel vitatkozni. Nem akarok bizonygatni semmit. Az igazság attól még igazság marad, hogy valaki nem akar hinni benne. Mindennek nyoma van. Megjártam az olasz és a magyar hatóságokat, hivatalokat, intézményeket. Dokumentumok, bejelentések, bizonyítékok sora támasztja alá mindazt, amit átéltünk.
Calabriában másképp működnek a dolgok, mint ahogy azt Magyarországon megszoktuk. Nem szeretném bántani ezt a kultúrát, mert rengeteg szépsége van. A természet lenyűgöző, a tenger csodálatos, a tájak olyanok, mintha képeslapról léptek volna elő. Sok szempontból szerencsések azok, akik ott élhetnek. Ugyanakkor nekünk a másfél év alatt átélt tapasztalataink túlnyomó része sajnos negatív volt. Megalázó helyzetek, csalódások, igazságtalanságok és olyan események követték egymást, amelyekre álmunkban sem gondoltunk volna, amikor útnak indultunk.
Ennek ellenére akadt néhány helyi ember, akiket ma is tisztelettel és szeret***el emlegetek. Nem volt sok barátunk, de akik voltak, azok őszintén támogattak bennünket. Gratuláltak a bátorságunkhoz, hogy mertünk kilépni a komfortzónánkból, és megpróbáltuk megvalósítani azt, amire sokan csak vágyakoznak egész életükben.
Van egy bizonyos személy, akinek a nevét ma már nem szeretném leírni. Nem akarok bosszút, nem akarok gyűlöletet kelteni. Hiszek abban, hogy az élet előbb-utóbb mindenkinek visszaadja azt, amit másoknak adott. Hiszek a karmában, és hiszek abban is, hogy a Jóisten mindent lát.
Sokan mondhatják, hogy nem voltunk normálisak, amiért feladtunk mindent egy álomért. Lehet, hogy igazuk van. Talán őrültség volt. Talán vakmerőség. Talán túl naivak voltunk. De egy dolgot biztosan nem bánok: hogy megpróbáltuk. Mert sokkal nehezebb lenne ma úgy visszanézni az életemre, hogy soha nem mertem belevágni, mint úgy, hogy megt***em, és nem úgy alakult, ahogyan reméltem.
Nem rajtunk múlt. Mi mindent megtettünk, amit emberileg meg lehetett tenni. Dolgoztunk érte, küzdöttünk érte, hittünk benne az utolsó pillanatig. Az élet azonban néha más terveket ír számunkra.
Ma már úgy tekintek erre az egész történetre, mint egy nagyon fájdalmas, ugyanakkor rendkívül tanulságos fejezetre az életemben. Elvettek tőlünk egy álmot, de nem vették el a hitünket, az erőnket és azt a képességünket, hogy újra talpra álljunk.
A legfontosabb pedig az, hogy életben vagyunk. Minden veszteség, minden csalódás és minden fájdalom ellenére itt vagyunk. Lélegzünk. Továbbmegyünk. És végső soron ez számít igazán.
Ha egyetlen tanácsot adhatnék azoknak, akik külföldön szeretnének új életet kezdeni, akkor az az lenne, hogy legyenek nagyon óvatosak abban, hogy kiben bíznak meg. Nem mindenki az, akinek mutatja magát. A legnagyobb csalódások sokszor nem idegenektől érkeznek, hanem azoktól, akikről azt hittük, hogy mellettünk állnak.
Köszönöm mindenkinek, aki végigolvasott, aki hitt nekünk, aki támogatott bennünket, és aki egyetlen jó szóval is hozzájárult ahhoz, hogy könnyebb legyen továbbmenni.
Mi megpróbáltuk.
És ezt már senki nem veheti el tőlünk.

12/06/2026

Pontosan két évvel ezelőtt, ezen a napon hátrahagytunk mindent. Elengedtük a megszokott életünket, a biztonságot, az otthonunkat, a múltunkat, és útnak indultunk egy álom felé. Egy olyan álom felé, amelyről azt hittük, hogy végre megadja nekünk mindazt, amire vágytunk: egy új életet, boldogságot, nyugalmat és reményt.
Calabria felé vettük az irányt, tele tervekkel, reményekkel, izgatottsággal és hittel. Hittünk az emberekben. Hittünk a jövőben. Hittünk abban, hogy a sok áldozat, amit meghoztunk, egyszer majd értelmet nyer. Nem volt könnyű döntés. Egy egész életet kellett magunk mögött hagynunk azért, hogy esélyt adjunk annak, amire mindig is vágytunk.
Az út hosszú volt. Fárasztó. Gyötrelmes. De minden kilométerrel közelebb éreztük magunkat az álmainkhoz. Azt hittük, hogy végre megérkeztünk oda, ahová mindig is tartoznunk kellett volna.
Bárcsak soha ne tettük volna.
Mert az álomból lassan rémálom lett.
Az emberi gonoszság olyan arcát ismertük meg, amelyről korábban azt hittük, hogy csak filmekben és történetekben létezik. Megtapasztaltuk az átverést, a kihasználást, a hazugságot, az árulást és az irigységet. Olyan emberekben csalódtunk, akikben megbíztunk. Olyan emberek döfték hátba a reményeinket, akiknek segítő kezet nyújtottunk.
Másfél évvel később minden összeomlott.
Teljesen alaptalan, hamis és kitalált vádakkal illettek minket. Azzal rágalmaztak meg bennünket, hogy elloptunk 38.000 eurót. Egyetlen szó sem volt igaz ebből. Egyetlen bizonyíték sem létezett. Mégis megpróbálták ránk égetni a bélyeget, hogy elvegyék a becsületünket, a méltóságunkat és mindazt, amiért addig küzdöttünk.
A legszörnyűbb azonban csak ezután következett.
Az utolsó estén, amikor már érezni lehetett, hogy valami nagyon nincs rendben, olyan helyzetbe kerültünk, amelyet soha életünkben nem fogunk elfelejteni. Két ember érkezett, akiknek a jelenléte egyértelművé t***e számunkra, hogy veszélyben vagyunk. Abban a pillanatban már nem az álmainkért küzdöttünk. Nem a jövőnket próbáltuk menteni.
Hanem az életünket.
A hidegvérünknek, a józan eszünknek és talán a sorsnak köszönhetjük, hogy ma még itt vagyunk. Mindössze húsz percünk maradt arra, hogy összepakoljuk azt, ami egy másfél éves életből még megmenthető volt. Húsz perc arra, hogy búcsút vegyünk attól a helytől, amelyért mindent feláldoztunk. Húsz perc arra, hogy hátrahagyjuk az álmainkat.
És elmeneküljünk.
Ott álltunk összetörve, kifosztva lelkileg, megsebzetten, és néztük, ahogy minden, amit felépítettünk, egyetlen pillanat alatt semmivé válik.
Aznap nem csupán egy országot hagytunk magunk mögött.
Aznap eltemettük az álmainkat is.
Két év telt el azóta, de vannak sebek, amelyeket az idő sem gyógyít be teljesen. Vannak emlékek, amelyek örökre velünk maradnak. És vannak álmok, amelyeket nem mi hagytunk cserben, hanem az emberi gonoszság vett el tőlünk.
Calabria egykor a reményt jelent***e számunkra. A szabadságot. Egy új kezdet lehetőségét.
Ma már inkább annak a fájdalmas emlékeztetője, hogy nem mindenki örül mások boldogságának, és hogy néha a legszebb álmokat is képes elpusztítani az irigység, a kapzsiság és a rosszindulat.
De egy dolgot mégsem tudtak elvenni tőlünk.
Azt, hogy túléltük.
És bár az álmunk meghalt, mi továbbra is itt vagyunk.
Sebzetten. Csalódottan. Megváltozva.
De életben.

03/06/2026

Szavak nélkül! ♥️😉

01/06/2026

🇦🇷 Notte Argentina al Kibbonu – 4 Giugno 🇦🇷

Sapori autentici, musica e atmosfera tutta da vivere! 🔥

🥟 Empanadas fatte in casa
🎧 DJ Set
🍺 Promo speciale: 2 empanadas + 1 birra Nastro Azzurro a soli 10€

Una serata dedicata ai profumi e ai sapori dell’Argentina, accompagnata dalla giusta colonna sonora per iniziare l’estate nel modo migliore.

📅 Mercoledì 4 Giugno
📍 Kibbonu

Prenota il tuo tavolo e vieni a brindare con noi! 🍻

Aperitivo FoodLovers NastroAzzurro SummerVibes ArgentinaNight CocktailBar EventiTropea

Indirizzo

San Sostene

Sito Web

Notifiche

Lasciando la tua email puoi essere il primo a sapere quando Csabe_ pubblica notizie e promozioni. Il tuo indirizzo email non verrà utilizzato per nessun altro scopo e potrai annullare l'iscrizione in qualsiasi momento.

Scelte rapide

Condividi

Digitare