13/07/2023
Szabi a legkúlabb indierokker Magyarországon, aki nem hord cicagatyát: 20 éve, versenyszerűen neveli ki a legjobb zenészeket, és keveri a legjobb albumokat.
Bármikor csípőből elmondja, melyik 1976-os post-punk albumon, milyen erősítőt használtak, hogyan mikrofonozták, a hangszórókat hogy kábelezték, milyen fejjel hajtották, amiben milyen csöveket használtak. Simán megmondja, az elmúlt 50 évben melyik gitár milyen pickuppal szól jól, mert Thurston Moore '87-ben egy Floridai bárban 17 ember előtt azt használta, és milyen jól szólt. És ahogy ezekről mesél, közben bőszen kattint, pötyög, pislog... Aztán elkezd a felvételekből körvonalazódni a dal, amin dolgozik, egyre izgatottabban helyezkedik a kis sárga műanyag székében, és hirtelen mosolyogva feléd fordul, és másfél órányi eszmefuttatását elmagyarázza.
Nála vettük fel a zenekarommal a második kislemezünket a Heavy Popot, vele készítem a szólólemezem, sőt, a sideprojektként futó ukulele albumomat is. Bármilyen faszságot kitalálhattam, mindig tudott lelkesedni - pedig nem mindenki érti, amikor azt mondod neki, hogy "Nem elég kék a gitáron a reverb...".
Velem volt a lemezbemutatómon, az esküvőmön - velem volt mikor elváltam, és akkor is, amikor elvesztettem valakit. Ha másfél évig nem hallottunk egymásról is volt, hogy csak úgy felhívott a vonatról, mert eszébe jutottam, és nem volt kínos beszélgetés, ugyanúgy elbeszélgettünk a készülő projektekről, az ötleteinkről, mint azelőtt.
Ez a srác most megírta második könyvét, ezúttal home recording témájában, és büszkén jelentem be, hogy engem kért meg, hogy a könyv belső borítójára készítsem el a fotóját. Nem kért extrát: azt szerette volna, ha "ő" van a képeken. Az az arc, aki a zene nélkül tényleg nem tudna létezni, és valószínűleg az alternatív magyar zene sem nélküle - és mégis szigorúan tartanunk kellett az időpontokat, hogy időben hazaérjen a családjához, akik feltöltik annyira, hogy ilyen nagyokat mosolyoghasson.
Köszönöm a bizalmad, love ya bro! Puha Szabolcs