09/03/2022
Tiszabecsi látogatásom talán legértékesebb része a gyerekekkel való időtöltés volt. Habár csak egy napot lehettem közöttük, igyekeztem minél jobban megismerni őket. A végeláthatatlan munka közben azért fotózni is akadt néha lehetőségem, így hát készítettem egy rövid sorozatot az itt szállásoló ukrán gyerekekről, akikhez sikerült picit közelebb kerülnöm.
Végtelenül hálás és vidám kis csapat. Együtt játszottunk, nevettünk és segédkeztünk egész nap. Nélkülük valószínűleg egy egészen sötét és depresszív képet alkottam volna a határmenti helyzetről, de minden szörnyű körülmény ellenére azt kell hogy mondjam, hogy remek a hangulat! Ezek a kölykök, akik pár héttel ezelőttig még csak látásból sem ismerték egymást, olyan színfoltot visznek az itt élő ukrán (és magyar) közösség életébe, ami nélkülözhetetlen ezekben a nyomorúságos időkben. Láttam, hogy sokszor 20-25 fő kényszerül egy fedél alá, majdhogynem élhetetlen körülmények között. Mindezek ellenére a gyerekek, egyetlen civakodást sem láttam egész nap, egyetlen veszekedést sem hallottam közöttük. Elképesztő, hogy milyen példaértékűen viselkednek! Ráadásul nem kényszerből, hanem szívük teljességéből: szeretik egymást.
Meg is fogalmazódott bennem a gondolat a nap végére, hogy már-már olyan, minthogyha rajtuk egyáltalán nem fogna a háború zaja. Mintha mit sem érzékelnének belőle. De hát tudom jól, hiszen ők maguk mesélték, hogy néhány nappal ezelőtt mindent maguk mögött kellett hagyniuk. Kutyát-macskát, házat, sok esetben még a szeretteket is. Saját szemükkel látták a pusztítást, amelyet csak egy háború képes elvégezni. Gyakorlatilag földön futókká váltak és most idegen földön, teljes bizonytalanságba kényszerültek élni, mégis megmaradtak gyereknek, embernek lenni.
Éppen ezért azt hiszem, hogy ők a háború igazi arca.
Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat
OIM - Országos Ifjúsági Misszió