15/10/2023
Szeretném ezt a posztot elkerülni, nem gondolom fontosnak, de szükségességét érzem megírni, hogy meggyőzhessem a bizonytalankodókat.
Ezért most a folyamat elején megírom, hogy ne később kelljen magyarázkodni.
Miért akarom elkerülni? Mert nem hiszem, hogy fontos a személyem az alkotás szempontjából, nem hiszem, hogy fontos lenne az út, amit bejártam eddig és azt sem, hogy mit gondolok. Ellentétben a lényeg, hogy mi lesz az ami megteremtődik.
Teljes mértékben szeretném elkerülni, hogy ego-trip legyen a jövőbeni út, amit bejárok. De most mégis leírok olyan információkat magamról, amelyek relevánsak lehetnek mások számára. Remélve, hogy bizalmat szavaznak nekem és támogatják a víziómat.
Én vagyok a lenti fotón. Én álmodtam meg az In The European East koncepcióját. Nekem kell-e megvalósítani? Ezt nem tudom, de most én dolgozom rajta.
Nem hagytam nyomot a fotóművészet világában sem tizen, sem huszon évesen. Mondhatni fotózgattam, ha tehettem. Próbálgattam, nézegettem, csavargattam és húzogattam, végül nyomkodtam is.
Az első képet talán 4-5 évesen készítettem. Az udvarunkban a hozzám leguggoló keresztanyámról. Sikeres kép lett, mármint amennyire elvárható egy ilyenforma gyerektől. Ekkor indulhatot el a viszonyom a fényképezőgéppel.
Pár évvel később kaptam egy Carena KING kis kompakt gépet, rengeteget fényképeztem vele. Pontosabban rengeteget exponáltam vele, de film sokszor nem volt benne és ha volt is nem lett előhívva. Egyszerűen mondva: nem volt rá keret.
Következő fényképes lépés az életben az általános iskolában induló fotó-videó szakkör. Kosznai Norbert tanárúr tartotta szerda délutánonként. Imádtam a közösséget, a feladatokat és azt ott töltött időt. A legjobban várt esemény volt minden héten abban az időszakban az életemben. Illetve az egyetlen szakköri foglalkozás, amiről a legtöbb emlékem maradt.
Majd következett az az időszak, amikor kölcsönkért gépekkel csináltam a saját szórakozásomra képeket. Egészen addig, míg az egyik kölcsönkért fényképezőgépben a rugó nálam öregedett el. Rettentő érzés volt. Nem szerettem volna kölcsönkérni más fényképezőgépét utána. Így sokáig maradt a vágyakozás. Egészen a középiskolai ballagásig, amikor ballagásra kapott pénzemből vettem egy kompakt Canon kisgépet. Két hónapig mindig jött velem. Fényképeztem az esti várost, a nappali várost, a nappalit, a kertet, a növényeket, az embereket, satöbbi. De mivel az érettségi bankett során beleestem egy óriás pocsolyába, a gép tönkrement.
Újra jött a kölcsönbe kért gépek időszaka, de csak ha már nagyon szükségesnek éreztem. Igyekeztem eltávolodni a fotózástól. Sorsszerűnek éreztem, hogy nekem ez nem jön össze. Ha kellet készítettem képeket a családnak, esetleg a barátaimnak. Hányavetin megcsináltam. Sokszor mondtam, hogy minek fényképezni úgysem fontos. Dacosan ellöktem magamtól, mint egy kisgyerek a kedvenc játékát, ha haragszik valamire.
De csak nem hagyott nyugodni a dolog. Így mikor már megtehettem vettem egy saját cserélhető objektíves gépet. Nem vittem magammal, vigyázva használtam. Nem lett baja. Pár év alatt felbátorodtam, és elhatároztam, hogy veszek egy újabb fényképezőgépet.
Kitaláltam projektet magamnak, így magyaráztam meg az újabb, jobb, nagyobb gépre való beruházást. Elkészült a projekt. Amiért végül fizettek is. Így még bátrabb lettem.
Vettem egy még nagyobb, még jobb gépet, még jobb objektívet. Olyan bátor lettem, hogy megálltam az addigi életem folyamában. Körbenéztem és elhatároztam, hogy fényképezéssel fogok mostantól foglalkozni.
Első lépésként komolyabb tudást szerettem volna az alkotói képalkotásról. Így került elém Vancsó Zoltán Imágó tanfolyama, akinek köszönhetem az első lépéseimet ezen az úton.
Még bátrabb lettem. Ennek a következménye az In The European East küldetés. Egy hatalmas feladat, nagy felelősség. Ember vagyok így kétségek és félelmek között vágok bele, de remek emberek vesznek körül, akik segítenek ezeken a mély pontokon átlendülni. Hisznek nekem és hisznek bennem. Érzem, hogy el fogom készíteni ezt a sorozatot, és tudom, hogy nem félmunkát fogok kiadni a kezemből.
Ez a küldetés meghaladja az anyagi lehetőségeimet, ezért kezdtem gyűjtésbe. Ha tehetném a névtelenség homályában készíteném el az egész sorozatot, de mivel elindítottam a gyűjtést ezért úgy gondolom, úgy tisztességes, hogy a nevemet adom hozzá.
Mire gyűjtök? Egy nagyobb és jobb fényképezőgépre és egy-két kiegészítő eszközre. A víziómban élő feladat megkövetel egy technikai minimumot, de ez nem áll a rendelkezésemre,így most mások segítségére van szükségem. A sorozat összegyűjtéséhez utazni is kell, ennek a költségeit is szeretném összegyűjteni. Illetve egy-két segéd is kell a fotózáshoz, akiket egy-egy napra, amikor dolgoznak velem szeretnék kifizetni.
Szeretném, ha a társadalmunk összeadná számomra ezt az összeget, de nem várom el a társadalomtól ezt ingyen. Ezért is tettem már két vállalást is. A jelenlegi eszközeim lehetővé teszik, hogy mikro kezdő vállalkozókat segítsek egy jobb képi anyaghoz, így tavaszig vállalok számukra ingyen fotózást. A másik vállalásom, hogy középiskolai tablókra elkészítem a ballagókról és tanáraikról a fotókat szintén ingyen. Ezzel próbálom előre megfizetni a társadalom belém fektetett bizalmát. (Még akkor is, ha végül nem fektet belém bizalmat.)
Az elképzelésemben él egy kiállítás az elvégzett munkáról, amit csak úgy tudok elképzelni, hogy a megtekintése ingyenes legyen, így törlesztve teljesen a számlát.
Ezt gondoltam leírni magamról, remélem elegendőnek érzi az is aki bizalmatlan egy-egy ilyen gyűjtéssel kapcsolatban.
Továbbiakban nem szeretnék ezen az oldalon magamról írni, mivel ez az oldal az In The European East elképzelésenk van fenntartva, így csak erről szeretnék bővebben írni a későbbiekben.
Köszönöm, hogy elolvasta.
Balázs Gábor
-----------------------------------------
I would like to avoid this post; I don't consider it important, but I feel the need to write it to convince those who may be hesitant. So, at the beginning of the process, I'm writing it now so I won't have to explain later.
Why do I want to avoid it? Because I don't believe my person is crucial from a creative perspective, I don't think the path I've taken so far is important, nor what I think. The essence is what will be created. I fully want to avoid turning the future journey into an ego trip. However, I am still writing information about myself that may be relevant to others, hoping they will trust and support my vision.
I am in the photo below. I conceived the concept of "In The European East." Do I need to bring it to life? I don't know, but I'm working on it now.
I left no mark on the world of photography at the age of ten or twenty. I experimented with photography whenever I could, taking, viewing, twisting, and pulling images, and eventually even pressing the shutter. The first picture I took was probably at the age of 4 or 5, in our yard, of my godmother squatting down. It was a successful picture, considering the expectations for such a child. This marked the beginning of my relationship with the camera.
A few years later, I got a compact Carena KING camera; I took a lot of photos with it, or rather, I exposed a lot with it, as there often wasn't any film inside, and even if there was, it wasn't developed. Simply put: there was no budget for it.
The next photographic step in my life was the photo-video club in elementary school. It was held on Wednesday afternoons by Mr. Norbert Kosznai. I loved the community, the tasks, and the time spent there. It was the most anticipated event in my life during that period, and it's the only club session I have vivid memories of.
Then came the time when I took pictures for my own amusement with borrowed cameras. That is until one borrowed camera's spring aged with me. It was a terrible feeling. I didn't want to borrow someone else's camera after that. So, the longing remained for a long time. It persisted until my high school graduation when, with the money I received as a graduation gift, I bought a compact Canon camera. I carried it with me for two months. I photographed the evening city, the daytime city, the living room, the garden, plants, people, and more. But during the graduation banquet, I fell into a giant puddle, and the camera broke.
The era of borrowed cameras came again, but only when I felt it was absolutely necessary. I tried to distance myself from photography. I felt it was fateful that it wouldn't work for me. If needed, I took pictures for family or friends, and occasionally for myself. I often said, "Why bother taking photos; it's not important anyway." I stubbornly pushed it away, like a child discarding their favorite toy when angry.
But it just didn't leave me alone. So, when I could afford it, I bought my own interchangeable lens camera. I didn't take it everywhere; I used it carefully. Nothing happened to it. Over a few years, I gained confidence and decided to buy another camera.
I devised a project for myself, explaining the investment in a new, better, larger camera. The project was completed, and I was paid for it. So, I became even bolder. I bought an even bigger, better camera and a better lens. I became so bold that I stopped in the course of my life so far. I looked around and decided to focus on photography from now on.
As a first step, I wanted more serious knowledge about creative imaging. This is how Zoltán Vancsó's Imágó course came into my life, and I owe him my first steps on this path.
I became even bolder. The consequence of this is the mission of "In The European East." It's a huge task, a great responsibility. I, being human, embark on it amidst doubts and fears, but surrounded by great people who help me overcome these low points. They believe in me and in my vision. I feel that I will complete this series, and I know I won't release half-finished work from my hands.
This mission exceeds my financial possibilities, so I started fundraising. If I could, I would create the entire series in the anonymity of the shadows, but since I started the fundraising, I think it's fair to add my name to it.
What am I raising funds for? A larger and better camera and one or two additional tools. The task in my vision requires a technical minimum, but I don't have it, so I need the help of others. Travel is also necessary for the collection of the series, and I would like to gather the costs for that. Also, I need one or two assistants for photography, whom I would like to pay for their work on the days they work with me.
I would like our society to contribute this amount for me, but I don't expect it for free. That's why I've already made two commitments. My current equipment allows me to help micro-startups with better visual material, so until spring, I offer free photography for them. My other commitment is to create photos of high school graduates and their teachers for free for their school boards. With this, I try to prepay the trust society has placed in me. (Even if, in the end, society doesn't trust me.)
A exhibition of the completed work is part of my vision, which I can only imagine as free to view, completely repaying the bill.
This is what I thought to write about myself; I hope it is sufficient for those who are skeptical about such fundraisers. I don't want to write about myself on this page anymore, as this page is reserved for the concept of "In The European East." I would like to write more about this in the future.
Thank you for reading.
Gábor Balázs
