02/06/2026
Hálásak vagyunk minden meghívásért, minden szervezőnek és természetesen Nektek, akik koncertjeinken velünk együtt idézitek fel Komár László zenei örökségét. ♥️
Nem is olyan régen még csak egy ötlet volt. Egy gondolat, hogy Komár László dalait újra színpadra vigyük. Aztán következtek a próbák, a közös munka, az első fellépések, az első találkozások a közönséggel. Most pedig mi magunk is nehezen hisszük el, hogy milyen sok helyre eljuthattunk már, és milyen sok helyszínen találkozhatunk még.
Várunk Benneteket szeretettel, hogy együtt énekeljük a legnagyobb slágereket, együtt emlékezzünk, és együtt éljük át újra azokat a dalokat, amelyek generációk szívébe írták be magukat. Találkozzunk a Fehér Hold zenekar Komár László Emlékkoncertjein! 🌙🎶