Mohl György photography

23/01/2026

Legtöbbször csak fotózni szoktam odakint, az áll hozzám közelebb. Viszont néha, különösen amikor van időm (és az állatoknak is😀), át szoktam kattintani a fényképezőmet videó üzemmódba. Sajnos mivel egyszerre a kettő nem megy, mindig aggódok, hogy miről maradok le épp a másik módban 😅
Már egy éve gyűlnek így a felvételek, minden különösebb cél vagy koncepció nélkül. Hát, most úgy döntöttem, ideje végre összerakni belőlük valamit.
Hogy ne romoljon annyira a minőség, youtube-ra töltöttem fel, a linkre vagy a képre kattintva lehet megnézni: https://youtu.be/g-7Uq2qDHlU
Nem hosszú, kb két és fél perc. Jó szórakozást hozzá! 😊

(ha nagyon tetszik, kérlek osszátok meg😉)

A whole year with my Nikon Z50. I usually just take photos, but sometimes record a few videos too, with zero plans, just for the sake of it. Now, after more ...

09/01/2026

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény legény. Hogy tényleg szegény volt-e és legény is, abba most ne menjünk bele.
Egy szép téli délután, autóban ülve észrevette, ahogy egy picike pézsmapocok bajban volt: egy szabadon engedett kutya piszkálta, próbálta elkapni, miközben annak a gazdája csak hasztalan állt és szinte tétlenül nézte, ahogy a kis pocok egyedül próbálja elrettenteni a fenevadat. A legény gyorsan kipattant az autóból, és odasietett, hogy segítsen a bajbajutotton. A zsebében pont volt egy madzag, gondolta felajánlja a gazdának. Ha nincs póráza, ezt rá tudja tenni a kutyára. Mikor odaért, gyorsan az eb és a pocok közé állt, próbálva a támadót meghátrálásra bírni. A kutyát hessegetve, és a gazdát utasítva észre sem vette, hogy a kis áldozat már a megmentőjét is ellenségnek nézte, csak arra lett figyelmes, hogy valami nekiugrott a bokájának. De szerencsére nagy sokára a kutya pórázra került, így a legény folytathatta útját, a pézsmapocok pedig az uzsonnáját, és még a madzagra sem volt szükség.
Telt-múlt az idő... Napok, vagy hetek teltek el, amikor ugyanez a legény végre-valahára ki tudott menni fotózni. Szállingózott a hó, de őt ez nemhogy nem rettentette el, még jobban igyekezett! Ezennel biciklivel indult útnak, ki a rengeteg erdőbe. Vagyis hát csak egy keskeny erdősávba, mert arrafelé nem volt nagyobb.
A havas úton egyensúlyozva pont arra vette az irányt, amerre legutóbb a pézsmapockot látta, de az eszébe sem jutott már. Viszont mivel szeretett nézelődni biciklizés közben, észrevett a hóval borított tájon valami furcsa sötét színű, hosszúkás dolgot, épp ahol a korábbi kalamajka történt. Nem pocok - gondolta - hát annál sokkal nagyobb. És nincs is állat formája. Farönk lehet talán? Ahhoz nem elég éles a körvonala. Semmihez sem hasonlít...
Megállt hát, letette kerékpárját, és visszasétált, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Nem pocok volt az, hanem pockok! Egy kis csapat, talán család, szorosan összebújva legelészett a hó alatt lapuló hajtásokból.
Legényünk visszasietett hát a hátizsákjáért, elővette a fényképezőjét, és elkezdte óvatosan megközelíteni a békés kis kupacot. Egy darabig érdeklődve figyelték őt, aztán rá se hederítettek, csak folytatták a tízóraijukat. Így aztán a legénynek sikerült róluk sok-sok szép fényképet készítenie!
Jótett helyébe jót várj! Ritkán igaz, de úgy tűnik, a pézsmapockok becsülete nem hagy kívánnivalót maga után, megengedték legényünknek, hogy ilyen közel merészkedhessen hozzájuk.
Amikor úgy érezte, elegendő fotó készült, és a pockok is hátat fordítottak már, csendben visszahúzódott a bringájához, eltette a kamerát, még elköszönt a kis csoporttól, majd folytatta útját a hóval borított tájon.
Itt a vége, fuss el véle.

Köszönöm szépen, kedves kis pézsmapockok! Vigyázzatok magatokra: kutyát, autót, puskát kerüljetek!

15/12/2025

Vannak kósza (vagy ködös?) emlékeim arról a nagy, fényes korongról fent az égen, ami meleget és világosságot adott. Állítólag megvan még, csak téli szabadságát tölti, ezért maradt rajtunk ez a szürke és sötét idő.
Nem is igazán fotóztam mostanában, bár tagadhatatlan, hogy mindig volna mit. Egy-egy rovar ami láthatólag a végsőkig kitart, vagy pár apró színfolt ami szinte világít a nagy szürkeséghez szokott szemünknek.
Legutóbbi sétámból hazafelé már erősen esteledett, még megláttam egy kormoránt egy csatorna szélén. Nem akartam nagyon mozogni, mert már észrevett és elrugaszkodásra készen várta, mi fog történni. De megálltam, óvatosan bekapcsoltam a nyakamban lógó fényképezőt, és hogy tényleg ne kelljen sokat mozdulnom, a kijelzőt kihajtottam, így csak le kellett néznem rá. Csináltam pár képet, aztán sajnos pont lemaradtam arról a pillanatról amikor kicsit kitárta a szárnyait. Úgyhogy mégsem indultam tovább, maradtam ugyanabban a félig kitekert pózban, egy meredek (és sáros) vízparton, nagy hátizsákkal a hátamon. Nem baj, előbb-utóbb megint fog tornázni egy kicsit, megvárom!
Viszont gondban voltam, mert ha tartani akartam a kompozíciót (és akartam), a madár a jobb alsó sarokban pont ki lett takarva a kijelzőn a fényképező hisztogramjával. Igaz, hogy féligmeddig átlátszóra csinálták, de nagyon kellett néznem, hogy felismerjem, mikor mozdul meg a madár. És mivel sajnos az én fényképezőmön ennek a kikapcsolására nem gomb, hanem érintős felület szolgál (jó nagy hülyeség), kesztyűs kézzel esélytelen volt megtennem. A B-tervem az volt, hogy óvatosan az arcomhoz közelítve a gépet, megpróbálom az orrom hegyével eltalálni a megfelelő ikont. Hát, telefonon szokott néha működni, itt most többszöri kísérlet után sem jött össze. A képek sem lettek olyan különlegesek, de azért a végére tényleg újra megnyújtóztatta a szárnyait, szóval legalább nem hiába vártam (aztán lehet, hogy csak rajtam röhögött és épp elkezdte volna a térdét csapkodni :D )
Tanulság: a következő fényképezőmön mindenre kell lennie gombnak (vagy gyakorolnom kell a célzást az orrommal).

25/11/2025

Először aludtam kint fagypont alatt. Mi más lenne a legjobb alkalom erre, mint egy előrejelzett szeles és hóesős éjszaka?
Szerencsére mint kiderült, az új hálózsákom valóban meleg, így kevésbé fáztam mint nyáron szoktam a régiben. Persze csak amíg nem kellett kiszállnom a függőágyból, félig a ponyva alatt görnyedve próbálva felvenni a kinti ruhákat az alvós aláöltözet fölé úgy, hogy se a lábam, se más ruhám ne ázzanak el. Gyors pisi, egy-két fotó ha már kint vagyok, aztán bújtam is vissza a melegbe (szintén egy kör óvatos vetkőzés után, immáron reszketve :D ).
Azon kívül, hogy néha felriadtam az ágakról a ponyvára huppanó hó hangjára, teljes béke volt egész éjjel.
Reggelre persze minden csupa fehér lett. Sok időt nem töltöttem a fotózással, tettem egy kis kört, aztán mennem kellett haza. Állatokat nem is láttam, csak néhány nyomot. Nekik több eszük volt, nem mászkálnak amíg nem muszáj :D
Egy fotóm sem lett különleges, inkább csak mutatóba töltöm fel őket ide.
A felszerelésen azért bőven lesz mit csiszolni. Alulról már hideg a mostani alápaplanom a függőágyhoz, sokat kellett improvizálni, hogy ne legyenek hideg foltok. A hálózsákomat pedig kézben vittem, mert nem fért bele a hátizsákomba (hiszen a fényképezőt mégsem hagyhatom otthon!😂)
De megérte, mókás volt és nagyon szép😊

08/11/2025

A megszokott nyugizós helyemen bóklásztam, próbáltam gombákat találni az avarban (nem megenni, fotózni) egy szép csendes napos délelőttön. Egyszer csak a szemem sarkából valami mozgásra lettem figyelmes. Odafordultam, és egy pár fül bújt az ágak között!
Sajnos viszont egyből látszott, hogy valami nem stimmel. Bármennyire is szeretném, hogy az erdő állatai befogadjanak és mókusok szaladjanak fel a lábamon amikor megérkezek, sajnos ennyire nem tudok jól lopakodni. Közel voltam hozzá, mégsem futott el. Csináltam róla pár képet, aztán visszamentem a másik objektívemért, amivel kicsivel jobban rá tudok közelíteni.
Picit reméltem, hogy nem vár meg mire visszaérek, mert épp csak egy mély álomból ébresztettem ahol nem voltak sem autók sem vadászok... De nem, ugyanott volt, bár talán már kevésbé tűnt kótyagosnak. Próbáltam rést találni az ágak között, hogy tudjak róla képet csinálni. Továbbra is igyekeztem tisztes távolban maradni, jó oka van amitől nem fut el (vagy amitől nem fél).
Szerencsére kezdett kicsit magához térni, tisztogatta magát, nézelődött, aztán felállt és tett pár gyenge lépést. Evett kicsit, nyújtózkodott, és bár továbbra is látszott hogy valami nincs rendben (mintha a hasa fájt volna), nem tűnt nagyon betegnek.
Csináltam pár képet és videót (azt majd egyszer később osztom meg, remélhetőleg több másikkal együtt), aztán én is hamar visszavonulót fújtam, így is épp eleget zavartam.
Pár órával később visszatértem a helyszínre, már sehol sem láttam, úgyhogy remélem semmi komoly baja nem volt, talán csak nagyon kimerült, vagy volt egy gyomorrontása (vagy másnapos volt egy átmulatott éjszaka után, ki tudja :D )
Így hát, lett pár közeli képem egy őzről, aminek egyszerre örülök is meg nem is. Jobban szeretem amikor el tudnának futni, de nem érzik szükségét.

03/11/2025

Kimentem napkelte előtt, hátha majd... fogalmam sincs, mi lesz :D
Az odafelé vezető úton sokfelé sűrű ködfoltok voltak, de sejtettem, hogy ahova megyek, nem igazán lesz köd, mert az kicsivel magasabban fekszik. Hiába síkság, így is vannak dimbek-dombok.
Gyerekkorom óta az egyik kedvenc típusú környezetem a bokros-susnyás. Persze az erdők is szépek mindig, de valahogy ezek a vegyes, kicsit füves, kicsit fás, kicsit bokros, mindenféle területek mindig különlegesek voltak számomra. A legtöbb ember nem is nagyon törődik velük, hiszen ezek nem "hasznosak", nem termelnek semmit. Pénzt semmiképp. A "magyar ugar".
Pedig rengeteg állat otthona, sok-sok különböző növénnyel, fű alatt lapuló gombákkal, és még sorolhatnánk.

Hát, most épp házon kívül voltak az állatok, várták a napkeltét a kicsit nyitottabb részeken, úgyhogy némi ücsörgés után én is tovább sétáltam, az erdő felé. Útközben viszont a bokrokon keresztül kiláttam egy szántóföldre, vékony, ragyogó ködréteg sejlett át az ágak között. Na gondoltam, ez még akár szép is lehet. Levettem a hátizsákom, hogy jobban tudjak lopakodni a bokrokon át, és amikor már a nyílt terület szélére értem, akkor láttam, hogy ott áll egy őzbak a távolban. Óvatosan lekuporodtam, próbálva valami rést találni ahol pont rálátok az őzre, és a tökéletes háttért adó napsütötte ködre is.
Kicsit később jöttek többen is, a szél feléjük vitte a szagomat, úgyhogy felfigyeltek rám, de nem féltek, nem menekültek. Amikor már láttam, hogy a legjobb képeket megcsináltam, kicsit még gyönyörködtem bennük, aztán csendben visszavonulót fújtam. Szeretem úgy elhagyni a helyszínt, hogy a távozásom se zavarja meg őket. Talán sikerült.😊

23/10/2025

Bakonyi cicák és bakonyi tájak. Mindegyiket nehéz megunni :)

01/10/2025

Kora őszi pillanatok. Még enyhe, még napos, de már erősen érződik, hogy vége a jó időnek. És igen, vele együtt sok-sok apró, és nagyobb életnek is.
Egy sérült szárnyú lódarázs sétált fel-alá egy beton padon. Készülődött, próbálkozott, nem sikerült már felszállnia.
Egérke a bekötőút közepén. Még élt, de már nem mozdult, mindegy volt neki. Egész nyáron szaladgált, elkerülte a ragadozókat, csapdákat, mérgeket, vegyszereket, autókat... Eddig tartott a szerencséje. Mennyi mindent csinálhatott az élete alatt, hány kilométert rohanhatott a mezőkön, hányszor megijedhetett, hányszor jóllakhatott, és nekünk az egészről tudomásunk sem volt. Ha nem vettem volna észre az utolsó óráiban, és nem készült volna kép, még ennyit se tudnánk róla.
Így vagy úgy, de a természet mindig emlékeztet rá, hogy mi is éppúgy a része vagyunk. Mi sem ússzuk meg a körforgást, még ha önnön nagyszerűségünk hitében nem is merjük bevallani.

Emellett persze rengeteg szép dolog is történik: gyönyörű párás reggelek, esőben elázott színpompás virágok, napon sütkérező apró gyíkok, és talán ami a leginkább örömteli: egyre kevesebb szúnyogcsípés! :D

29/08/2025

Mindig tanul az ember valamit. A kis dögök nem elégszenek meg a vérünkkel, még a virágoknak sincs nyugtuk tőlük!
(Persze amíg videóztam őt, addig a haverjai engem zabáltak😅)
A linkre, vagy a képre kattintva meg lehet nézni a videót youtube-on: https://youtu.be/zXjO2SX9Qx8

At least this one wasn't sucking my blood.Btw, this is a proper blood-sucking mosquito, but it turns out, they eat plant juices too. Up until this, i thought...

08/08/2025

Sajnos mostanában ritkán jutott időm és lehetőségem fotózni. Az erdőben bóklászásért nem fizetnek, éhen halni meg nem volna szerencsés.
Lemaradtam hát a roppant divatos napraforgó-szezonról, és sok szép nyári dologról is. De azért így is sikerült párszor egy-egy rövidebb kimenést összehozni.
Nyulat becserkészni a tarlón egy napraforgótábla mögé bújva, békát fotózni a vízben guggolva (nem, nem úgy, ahogy Dolák-Saly Róbert művész úr megénekelte😂), megtelt héjakút mácsonyát találni egy esős éjszaka után, és persze az első elsárguló leveleket is...
Mindjárt itt az ősz, és mindmegfagyunk! :D

29/07/2025

Nem kell messze menni.
Tudom tudom, mindig ezt mondom. Nem kell egzotikus táj, szép az itthon is. Nem kell az ország túlsó vége, szép a közvetlen környékünk is. Nem kell egy órát utazni, szép a falu széli erdő is. Most meg már itt tartok, hogy lám lám, mennyi szép dolgot lehet találni a kertben is...
De tényleg. Ha nincs elég időnk, erőnk, vagy kedvünk, akkor egy pár perces bóklászás a kertben, vagy ha az nincs, közeli parkban is rengeteg érdekességet tartogathat!
(Azért ha már csak ágyi poloskákat fotózok és a pókot a sarokban, valaki legyen szíves vigyen ki jó messzire 😂)

A gyümölcsök fényképezésének az egyik legnagyobb előnye, hogy a munka végeztével el lehet fogyasztani őket ☺️
De nem kell megijedni, SEMMILYEN más fotóalannyal nem teszek így 😅

18/07/2025

A töltésen járva láttam valamit furcsán moccanni a kavicsok között. Közelebb hajolva láttam, hogy egy tetemen sürögnek a hangyák... aztán egyszer csak megmozdult a tetem is!
Szegény sáskát (szöcskét? A fene tudja :D ) elüthette valami jármű, nem halt meg teljesen, viszont máris elkezdték szétszedni.
Szomorú, mégis lenyűgöző látvány volt. Mennyire nehezen birkóznak meg a páncéljával, nem találnak rajta fogást, miközben biztos, hogy előbb-utóbb a hangyák diadalmaskodnak majd. És ő pedig valószínűleg az egészet érezte, de tehetetlen volt.
Érdemes belegondolnunk, hogy a "természet harmóniája" és a békés nyugodt erdő igazából brutális öldöklésről szól. Általában fel sem tűnik nekünk, mert ez a vérre menő küzdelem sokszor ilyen apró, vagy épp nagyon lassú, ahogy például az erősebb fák nyomják el a kisebbeket az árnyékukkal. De ezen a vidéken mi nagyon kényelmesek vagyunk, ránk szinte semmi veszély nem leselkedik, és a hétköznapi élet őrült rohanásához képest valóban nyugis kimenni a természetbe. Biztos ivóvíz, étel, menedék nélkül mi is hamar ennek a sáskának a sorsára juthatnánk.

A videózás végére már kezdtem egészen megsajnálni, amikor az egyik fajtársa rám ugrott és jó nagyot mart a karomba. Ennyit az érzelgésről... 😅😂

(érzékenyebb lelkületűek inkább ne nyissák meg a videót, nem túl kedves látvány)

Just stumbled across something moving on a gravel road. Poor thing probably got hit by a vehicle, and ants started taking it apart. I don't know if it was st...