25/05/2026
CLUB:
GRATULÁLUNK, EREDMÉNYES MUNKÁT KÍVÁNUNK‼️
A Belügyminisztérium sportért felelős államtitkára a mai naptól Kálnoki Kis Attila.
Sportújságíró, médiaszakember és korábbi élsportoló, a 24.hu egykori főmunkatársa. Pályafutását a magyar öttusa-válogatott tagjaként kezdte, olimpiai ötödik, ötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok, tizenötszörös magyar bajnok, az UTE örökös bajnoka.
Sportvezetőként az Újpesti Torna Egylet ügyvezető elnökhelyetteseként, majd a Magyar Öttusa Szövetség főtitkáraként dolgozott.
A médiában töltött évei során a CKM magazin főszerkesztője, a Képes Sport és a Nemzeti Sport főszerkesztője, valamint a Ringier Sport Network vezetője volt. Később a Sport24 főszerkesztőjeként, illetve a Centrál Médiacsoport munkatársaként dolgozott.
Végzettségét a Testnevelési Egyetemen, a Komlósi Oktatási Stúdióban és a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen szerezte.